A kő és a valóság

Hasonló írások erről: Hozd el a köved - Módszerek | 0

… avagy a bennünk élő szimbólumok hatása.

Elménk az univerzum egyik legcsodálatosabb és mégis legérthetetlenebb létezője. Értjük mikként működik a májunk, a vesénk, értjük mitől húzódik össze szívünkben az izom és értjük, hogy az oxigén miként jut el az utolsó kicsiny sejtünk mélyére is. Az, hogy miként működik az elménk, az egy hatalmas kérdés. Ennek ellenére sok dolgot megfigyelhetünk működéséről. Az elménk belső működése – bár milliónyi lapot írtak tele tudósok róla – még mindig rejtély. De tán sok esetben nem is kell megértenünk, hogy miként is hoz létre érzéseket, emlékeket vagy döntéseket az az elektromos vihar, amely az agyunkban szórja cikázva a villámokat a milliárdnyi neuron között. Tény, hogy teszi a dolgát a maga módján, amit mi felhasználhatunk. Tény, hogy egy esemény megtörténtekor és annak felidézésekor nagyon hasonló a folyamat odabenn. Hasonló a kép azoknak a kutatóknak a monitorán, akik műszerekkel mérik, de mi, saját magunkon is majd ugyan azt érezzük, mikor átéljük szép, vagy szörnyű emlékeinket.

Valahogy mindenki könnyen megérti, hogy ha egy frontról hazatért katona poszttraumás gondokkal küzd. Éjjel zihálva, hánykolódva alszik és álmában kiáltozik. Mindenki megérti, hogy egy hirtelen erős hang – ami hasonlít egy repülőgép hangjához – bekapcsol valamit, amitől a volt katona földre veti magát és ordít. Pedig „tudja mindenki” hogy otthon van a családja körében. Milyen érdekes… Valahogy más, kisebb dolgokról nem hisszük azt, hogy kihathatnak életünk későbbi szakaszaira. Sokan nehezen hiszik el, hogy egy olyan jelképes mozdulat, minthogy letesszük a kövünket és azt mondjuk „itt hagylak örökre” érhet valamit. Pedig sokszor nagyon sokat ér. Egy ugyan olyan megtörtént emlékké válik, mint egy háborús bombázás – csak élményében és intenzitásában más.

Az életünkben sok-sok dolog között szoktunk felállítani analógiás kapcsolatot. „Az élettársam hideg velem.” … és senki nem gondolja, hogy a társ testhőmérsékletéről van szó. A „Forró szerelem, a nehéz gyerekkor és virágzó üzlet” hasonlat is pontos képet mutat, és nem keverjük semmivel. Ugyan így van ez a problémáinkkal is. Ha valakinek van valamilyen jellegű problémája, az könnyen kivetíthető tárgyiasult formájában egy kővé. Egy kő, ami nehéz, ami hideg, ami éles, ami megnyomorít, amiben elakadt a kerék, ami kőfallá állt össze… Az alatt a pár óra alatt, amíg beszélgetünk a legtöbben kis segítséggel meg tudják fogalmazni azt, hogy igazából mi is az ő kövük, amit cipelnek már jó ideje. Mindaz a nehéz, rossz, hideg és durva dolog, ami a felszínre kerül lassan „átkerül” a kőbe. A kő lassan megtestesíti mindazt az eddigi utat, nehézséget, problémát, ami miatt mi találkoztunk. Ez a kő egy szimbólummá válik, amellyel sokkal könnyebb megtenni mindazt, amit egyébként az életben tennünk kell majd.

Egy követ le lehet tenni, egy követ el lehet engedni, egy követ el lehet dobni, el lehet ásni, össze lehet törni, meg lehet faragni, el lehet fűrészelni… Ezek ugyan először csak a kővel történnek meg az együttlétünk első felének végén, de mégis megjelenik érzéseinkben és emlékeinkben a tett. A tett, melynek lényege „leszámoltam a kövemmel és meg tudtam tőle szabadulni, vagy olyanná alakítottam, ami most viselhetőbbé teszi”. Nem. Természetesen nem ilyen egyszerű a dolog – bár lehet is. Igen. Még szükségesek feldolgozási, megerősítési és követési folyamatok, melyek stabilizálják a kivetített élményt, mégpedig azt, hogy „letettem a kövem”. Igen, lesz még vele munka, de ez egy nélkülözhetetlen szimbolikus lépés. Ha szimbolikusan sem megy, élőben menni fog…?

Órák alatt megfogalmazva, összeszedve mi is az a kő, ami bennünk lakik, amit aztán kivetítünk egy igazi fizikai köre, megéljük a megszabadulás élményét. Ilyenkor – ha a biokémiai folyamatokat és a hormonális hatásokat nem is tekintjük – mindenképpen létrejön egy – sokszor – katartikus felszabadulás élmény. „Én szembenéztem vele, én megtaláltam, én megoldottam, és megszabadultam tőle.” – mondják sokan. Létrejön egy fizikai formájában is testet öltött döntés, ami kimondja: „meg akarok és meg is tudok szabadulni a kövemtől”.

Hogy ez a kő milyen nehéz és ki mit tud vele kezdeni… Az mindenkinél más és más… Volt, aki a harmadik percben ismerte fel, hogy mi az ami gátolja és úgy dobta el a kövét, hogy leesni sem láttuk. Volt, aki órákig latolgatta, hogy el kellene-e engedi, vagy igazából mégsem.

A kő analógiája épp ezért csodás. Mindenki kövével elvégezhető az a munka, amire ő képes akkor. Van, aki eldobja és fellélegzik, van aki csak egy darabkájától tud megszabadulni, de majd később faragja tovább. Van, aki csak csiszolni képes, van, aki egyszerűen felnevet és leteszi, de van, aki rájön, hogy drágakövet rejt a belseje. Ez akkor derül ki, amikor majd beszélgetünk.

Egy biztos. Természetesen nem a kő oldja meg a problémádat, hanem te, de a szimbólumok rengeteget segítenek abban, hogy elvégezhessünk a segítségükkel valami olyat, amit majd aztán magunkon is el kell. Mondhatjuk: ez egy gyakorló példája önmagunknak. Éppen ezért fontos, hogy amikor jössz, tényleg keress egy követ. Minél jobban rászánod az időt és minél jobban olyat keresel, ami hasonlít a te lelked kövéhez, annál jobban segíti majd munkádat. Igen… Igaz, hogy ezt el lehet játszani kő nélkül is, hiszen „az intelligens embernek nincs szüksége ilyen bohóckodásra…” Ahogy gondolod. De mégis… valahogy hihetetlen megfigyelni azt, ahogy akár a kétkedők, akár a lelkesedők bánnak a kövükkel a beszélgetés felénél. Eddigre szinte élővé válik az a darab kavics. Az emberek beszélnek hozzá, és tulajdonságokkal ruházzák fel. Amikor pedig eljön a pillanat, és megérik a döntés, hogy tegyünk valamit a kővel, tényleg megszületik annak az erőnek a csírája, amely kibontva, megnövesztve az életben is segíteni fog megismételni mindazt, amit megértettél és elhatároztál – mert egyszerűen csak emlékezni fogsz rá, hogy képes vagy rá.

Szóval… Hozd el a köved és keressük meg együtt, hogy mi lakik benne, vagy mit is lehetne vele kezdeni.

 

Eldöntöttem! Elhozom a kövem!

Még bizonytalan vagyok. Inkább küldjetek még ismertetőket.

 

 

 

 

 

Követés Dora Gyula:

Mérnök, Tanár, Coach, Techinkai búvár, Búvároktató tréner és Zen fertőzött... :-)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.