… avagy mire jó az, ha az ember hónapokig mászkál egy darab kővel a zsebében…?
Igen. Joggal kérdezheti ezt bárki. De… De azért nézzünk csak meg pár dolgot… a legtöbbünk, ha most körbenéz a szobájában, apró kis vackokat lát a polcokon. Ha kihúzunk egy olyan „régi dolgok” fiókját, ott is találhatunk sok mindent. Lesz ott levél a régi kedvestől, valami kis porcelán a nagyi hagyatékából, amit még akkor kaptunk tőle, mikor élt, talán a gyerek első kiscipője. Néha elővesszük őket és…
… és innen kezd érdekes lenni. Emlékeink létező dolgok. Ez biztos, hiszen mindenki tapasztalja. Emlékeink – ha csak egyszerűen szemléljük is létezésüket – mindenképpen létrehoznak egy furcsa dolgot. Megjelenik valami abból a múltból, ami körbevette azt a tárgyat. Annak a régi kedvesnek az illata vagy az az első tánc, a nagymama meséje vagy sütije, és az, amikor az a kicsi először nézett nevetve ránk vagy mondta anya, apa… Pedig ezek a történetek nincsenek ráírva erre a tárgyra. Igaz… Ezek a történetek be vannak írva valahová olyan mélyre, hogy egy életen át megmaradnak.
De miért csak olyankor jönnek elő, mikor megtaláljuk őket?
Nyilvánvaló – mondhatja bárki. Azért, mert ezek a tárgyak idézik fel az emlékeket. Mert ezek a tárgyak ugyan abban a történetben voltak jelen, mint a régi kedves, a nagymama, vagy a kispicur és életre hívják mindazt, ami akkor ott megtörtént.
Igen. Láthatjuk a tárgyaknak hihetetlen ereje van, még akkor is, ha igazából nincs nekik. Beülni egy baleset után az összetört kocsiba, ránézni a gyerek macijára, mikor hazaértünk tőle a kórházból…
Hát így működik az a kő is, amit hazavisz az, aki órák munkáját fektette abba, hogy megtaláljon valami kiutat, megoldást, választ, igazságot. Órákig küzdött, figyelt, kereste magában a válaszokat. Órákig próbálta megválaszolni azokat a kérdéseket, amit önmaga, tett fel önmagának egy kis segítséggel. Órák alatt lassan, de eljutott valahová.
Ezt sokszor és sokan megtesszük, de aztán valahogy elfelejtődik a dolog… Mint a nagymama meséje és csak akkor kerül felszínre ismét, ha megtaláljuk azt a kis porcelánfigurát.
Igen. Ezért is kell az a kő. Mert minden egyes alkalommal, amikor a kezünkbe vesszük, amikor ránézünk, vagy csak megérezzük a zsebünkben az érintését eszünkbe fog jutni az az út, amin végigmentünk a megoldásig. Eszünkbe jut, felidéződik annak a beszélgetésnek minden aspektusa, élménye és érzése, amely eljuttatott gondolatban oda, ahová most a valóságban is el kell jutnunk. Minden alkalommal emlékeztet, hogy megtaláltuk, hogy megoldottuk, hogy lehetséges…
És minél többször jut eszünkbe, annál erősebben hat, teszi a dolgát, vezet, épít és ad erőt…
Szóval… Hozd el a köved és segítünk találni egy olyat, ami emlékeztet arra, hogy te megtaláltad, hogy te megoldottad, hogy te képes vagy rá…
Még bizonytalan vagyok. Inkább küldjetek még ismertetőket.
Fontos nekünk a véleményed, írd meg bátran!